Csábi Katalin iparművész, Alkotóműhely vezető
A Forrásház Alkotóműhelye 2012 novemberében alakult meg, a Forrásház megnyitásával. Ettől a pillanattól vezetem az itt zajló foglalkozásokat.
Végzettségem szerint textiltervező iparművész vagyok (MOME MA.), és szobrász (Kisképző). 2016-ban elvégeztem a MOME Művészettel nevelés tanfolyamát.
2009. óta foglalkozom mentális nehézségekkel küzdő emberekkel, novemberben lesz 10 éve, hogy a Forrásház Alkotóműhelyét vezetem. Időnként Alkotókört és csoportfoglalkozást is szoktam tartani, valamint heti rendszerességgel kulturális sétát.
Az Alkotóműhely foglalkozás szabadidős tevékenység, melynek során klienseink közül bárki, aki kedvet érez létrehozni egy képet, szobrot, tárgyat, itt segítséget kap ehhez. A tárgyak többsége az újrahasznosítás jegyében készül. Az Alkotóműhely képes érdeklődést felkelteni, a foglalkozáson résztvevőkkel az alkotás örömét megtapasztaltatni, pozitív visszajelzésekkel erősíteni az önbecsülést. Alkalmas kézműves és alkotóművészeti jellegű tudás és tapasztalat átadására.
Az Alkotóműhely ugyanúgy, mint az Alkotókör is, elsősorban kellemes élmény, az alkotó saját döntése alapján választott izgalmas kihívás, ami segít kiszakadni az élet problémáinak szorításából. Minden igénybevevő számára biztosított az egyéni konzultáció és értékelés. Fontos az alkotó emberek személyiségének, egyéni képességeinek, tehetségének, fogyatékosságának megismerése, figyelemmel kísérése, fejlődésének nyomon követése. Az érdeklődők önkifejező, kreatív alkotó munkájának segítése.
Az Alkotókör során a képzőművészeti terület kerül előtérbe. Itt az art brut alkotásoktól a tipikus autista rajzokon, és az akadémista igényű, de inkább outsider képeken át, a professzionális művekig készülnek munkák.
Az Alkotókör foglalkozáson keretekkel segítem a kibontakozás folyamatát. Ez lehet eszköz-technika megkötés (színes tus, akvarellfesték, nyomat, kasírozás, zentangle…), vagy tematika (önarckép, ex libris, ünnepek…), azzal a szándékkal, hogy segítsek kilépni az előszeretettel használt színes ceruza bátortalan biztonsága mögül. A téma megadása inspirálólag hat.
A MOME Művészettel nevelés képzése során megszerzett ismereteim birtokában előre megtervezett számú alkalomból álló, heti rendszerességű zárt csoportot is szoktam tartani. A csoportban a képzőművészet kreatív folyamatait a gondolatok és érzések nem beszéd általi kommunikációjára használjuk fel. Az ott készült munkák egy terápiás jellegű folyamat „melléktermékei”, de ott is születnek olyan alkotások, amelyek közfigyelemre is érdemesek.
A műhely fennállása óta részt vettünk számos megmérettetésen, például a minden évben a Moravcsik Alapítvány által szervezett, országot átfogó szintű, sőt 2021-től nemzetközivé alakuló „Ki Mit Tud?”-on, ahol mindig szép eredményeket érünk el. Alkotóműhely csapatunk 2021-ben megkapta a nívódíjat.
Kapcsolatot ápolunk az Átkelő Galériával is, ahol rendszeresen részt veszünk csoportos kiállításokon. Közös alkotónknak, Bozóki Péternek 2017-ben és 2022-ben egyéni kiállítást is rendezett a Galéria. 2018 decemberében az Átkelő Galéria csapata lehetőséget biztosított műhelyünknek egy önálló bemutatkozásra, csoportos kiállatásaikon rendszeresen szereplünk néhány alkotással.
- februárban a Budapest Art Brut Galéria „A spontaneitás hatalma” című csoportos kiállításán is bemutatkoztunk a legkiemelkedőbb alkotóinkkal. Munkáinkkal 2020-ban megjelentünk a Kossuth Kiadó művészettörténeti sorozatának” Az art brut Hazai mesterei II, A spontaneitás hatalma” című kötetében.
Az Alkotóműhely hatékonyan támogatja a Forrásház céljait, számos sikeres kliens-út kialakításában könyvelhet el jelentős szerepet. Alkotóink közül van olyan, aki egy problémás életszakaszában napi rendszerességgel járt az Alkotóműhelybe, de már nincs szüksége a ház segítségére. Sokan kaptak munkát a Forrásházban telephelyet működtető Kézmű Közhasznú Nonprofit Kft.-nél, vagy más védett munkahelyeken. Néhányan pedig helytállnak a nyílt munkaerőpiacon is.
Az itt eltöltött idő, amellett, hogy biztonságos, elfogadó légkörben zajlik, segít klienseinknek több életterület, készség fejlesztésében, ismeretek megszerzésében, különféle képességek elsajátításában. Ilyenek többek közt a kézügyesség, kreativitás, fantázia, önkifejezés, színtan, dekoráció. Türelem – elmélyülés a tárgyalkotás folyamatában. Környezetvédelem, környezettudatosság, újrahasznosítás. Szabálykövetés, tapasztalati úton való tanulás, figyelemfejlesztés, alkalmazkodás, egymásra figyelés, viselkedési normák betartása, önismeret, hagyományok megismerése, kapcsolódás a jelennel.
Heti rendszerességgel vezetek egy sétáló csoportot is, amit szintén fontosnak tartok. Ilyenkor a környék nevezetességeit, közeli kiállításokat látogatunk meg, közben néha rajzolni is szoktunk. A könnyű és rendszeres mozgáson kívül ez segít a térben tájékozódni, biztonságosabban közlekedni, megismerni a kultúra világából egy-egy kis morzsát. Erősíti többek közt az egymásra figyelést, szervezőkészséget, a segítségnyújtást igénylő helyzetek felismerését.
Célcsoportunk az alkotóműhelyben a kispesti aktív korú, diagnózissal rendelkező, és a diagnózissal nem rendelkező lakosság egyaránt. Egyik szándékunk, hogy programjaink egy része a kerület minden érdeklődő lakója számára is hozzáférhető legyen, elősegítve ezzel az ellátottak társadalmi beilleszkedését.